A keresőoptimalizálás kisvállalkozásoknak a túlélés egyik alapfeltétele, amikor összébb kell húzni a nadrágszíjat. Még “békeidőben” is, hiszen a piaci környezet folyamatosan változik, válság idején pedig pláne számít, hogy kit talál meg a célpiacod. Ők ugyanis ilyenkor is vásárolnak, tanulnak, utaznak, kikapcsolódnak és azokból a termékekből, szolgáltatásokból fognak választani, akivel találkoznak. Ezért életbevágó, hogy a vállalkozásod ilyenkor még inkább látható legyen.
Miért ne játssz bújócskát a vevővel?
Bújócskát a barátaival játszik az ember, a vevő pedig nem a barátod. Az a kapcsolat, ami kialakult köztetek és ami miatt megbízott benned annyira, hogy vásárolt is, lényegében egyirányú és egyetlen téma köré csoportosult.
És ez így működőképes.
Azért működik, mert valamilyen formában és módon feltehetőleg rendszeresen jelen vagy az életében. A rendszeresség az alapja annak a bizalomnak, ami miatt végül úgy dönt, hogy tőled vásárol. Ha megbillen a rendszeresség (és ami még rosszabb; nem is kommunikálsz róla), megreped a bizalom is.
Gyerekkoromban nagy sláger volt egymás emlékkönyvébe valami giccses életbölcsességet írni, onnan emlékszem erre is:
A bizalom olyan fonál, amely, ha egy egyszer elszakad,
össze lehet ugyan kötni, de a csomó megmarad.
Az online marketingben olyan gyorsan jönnek a tartalmak, hogy ha lett is csomó, azon is átpörget az ideális vásárlód, de van valami, ami még ennél is rosszabb. Méghozzá az, hogy a konkurenciád kelti fel a figyelmét, ő van jelen és emiatt nála landol.
Árulkodó, hogy bár az első üzleti évet a legtöbb mikrovállalkozás még állva zárja, a 10. jubileumot már csak kevesebb mint a fele éri meg. (Opten elemzés, 2019)
Az a kisvállalkozás, amelyik korán felismeri, hogy a keresőoptimalizálás nem drága vagy bonyolult, hanem éppenhogy hosszú távon ingyen dolgozik a nevében, az hosszú életű lesz .
Hogyan segít a keresőoptimalizálás kisvállalkozásoknak a láthatóságban?
Sokan temetik a SEO-t, de ismered a mondást: akinek a halálhírét keltik, az sokáig él. Valami ilyesmi történik a SEOval is, hiszen nemhogy nem szabad temetni, hanem ez az az időszak, amikor még felzárkózhatsz a keresőoptimalizálásban elöljáró versenytársaidhoz.
A keresőoptimalizálás ugyanis éppen egy (egyelőre) beláthatatlan változáson megy át. Ami azt jelenti, hogy akik a klasszikus keresőoptimálásra odafigyeltek a weboldaluk, online tartalmaik létrehozása során, azok elképesztő előnyben vannak, hiszen a felhasználó szempontjából informatív és jó minőségű tartalmakat emeli ki.

Teljesen mindegy, hogy egy egyoldalas weboldalad van, youtube csatornád vagy Instagram fiókod; ha keresőoptimalizáltad az oldalt és minden közzétett cuccot, akkor nagy eséllyel mutatja meg az abban a témában érdeklődőnek akár valamelyik nyelvi AI modell válaszában, akár a Google-ben, akár a közösségi média keresőjében.
És ez egyáltalán nem újdonság.
Mert ez maga a SEO, a keresőoptimalizálás lényege.
Az újdonság csupán annyi, hogy megjelentek a nyelvi modellek, amik már nem csak a betanított tudásanyag alapján képesek válaszolni, hanem böngészni is tudnak és megkeresik a kérdésre, felvetésre a legrelevánsabb válaszlehetőséget.
Tehát pusztán azzal, hogy keresőoptimalizálod a weboldalad, webshopod, Youtube csatornád, bármilyen közösségi média felületed és rendszeresen frissítesz a tartalmaidon egy olyan potenciális ügyfélbázist alakíthatsz ki, akik szépen lassan elköteleződnek feléd és előbb-utóbb vásárolni fognak tőled.
Mielőtt belevágnál a kulcsszókutatásba és a keresőoptimalizálásba, érdemes megismerned a SocialSEO kurzusom, ami végigvezet a lépéseken, hogy azonnal láthatóvá válj a célpiacod számára.
Gyakorlati példa keresőoptimalizált tartalomra
Amikor keresőoptimalizásról beszélünk, akkor jellemzően elsőkörben kulcsszavakat kutatunk. A kulcsszavak azok a szavak vagy akár többszavas kifejezések, amiket a célközönséged a termékeddel, szolgáltatásoddal kapcsolatban használ.
Szóval még egyszer: nem te gondolod azt, hogy az ideális vevőd így vagy úgy beszél róla, hanem pontosan tudod, hogy hogyan fogalmazza meg, amikor a haverjainak, barátnőinek mesél arról, hogy ki akarja próbálni, meg akarja venni azt a valamit, amit árulsz.
Ehhez kell egy bizonyos szintű célpiac ismeret, amitől a legtöbb kezdő vállalkozó összesz@rja magát. (Én is, ő is, szóval nem szégyen, ha te is).
Egy túró rudiba le merném fogadni, hogy ezért fullad kudarcba sok kisvállalkozás az első három évben, mert az első évben még el lehet lébecolni valahogy, de utána a fejlődéshez, a profit termeléshez nem elég a bilibe lógatni a kezed.
Meg kell ismerned a célközönséged, mert különben csődbe megy a vállalkozásod!
Nem azért, mert nem vásárolnak tőled – pontosabban de, azért.
De miért nem vásárolnak tőled???
Mert kapizsgálod ugyan a problémát, de nem vetted a fáradtságot, hogy pontosan tudd mire gondol, mit érez, milyen félelmei vannak, mit szeretne elérni.

Ezt a képet egy vállalkozói csoportban tettem ki és felrobbantotta a hírfolyamot.
Van benne kulcsszó?
Nincs.
Mégis magukra ismertek a kedves vállalkozótársak…
Mert pontosan ezt élik át nap mint nap, ebbe fáradnak bele, égnek ki és ebből van marhára elegük.
A poszt itt nem a kulcsszó miatt volt sikeres, hanem mert betalált. Anélkül, hogy bármilyen kulcsszót írtam volna bele, sikerült marokra fognom a célközönségem fájdalompontját.
Egy kis létszámú workshopot megtöltöttem vele, lettek új hírlevél feliratkozóim, tehát felfigyelt az ideális vásárlóm egy része a posztra ingyen és bérmentve.
Ezért kell “ légynek lenni a falon” és megismerni a célközönséged.
Keresőoptimalizálás kisvállalkozásoknak lépésről lépésre
- Végezz kulcsszókutatást! Igen, tudom a fenti példa látszólag ellentmond ennek, de valójában mégsem. Szóval végezz el egy alapos kulcsszókutatást, erre a célra a Google Ads véleményem szerint még mindig a legjobb eszköz
- Legyél olyan helyeken, ahol szóba kerülhet a te bizniszed. Konyhai cuccokat árulsz? Lépj be főzős, sütős, receptes csoportokba, menj el személyes rendezvényekre, főzőtanfolyamokra és figyelj (meg jegyzetelj)
- Adj olyan címet, leírást a tartalmadnak, ami megérinti a leendő ügyfeleid (ehhez például valami kulcsszavas cím tökéletes)
- A kreatívon is fel lehessen ismerni a fő üzenetet
- Töltsd ki az Alt text részt (közösségi médiában is van ilyen)
- használj hashtageket
- Vigyél rendszerességet az online tartalmaid közzétételébe! Hidd el, az sokkal jobb, ha heti 1-2 keresőoptimalizált cikket, posztot kiteszel, mintha minden nap teszel ki valamit, amire fél óra múlva senki nem emlékszik és nem is kereshető

Gyakori kérdések a keresőoptimalizált tartalmakkal kapcsolatban
Tényleg ingyenes a keresőoptimalizálás?
Igen, de… A Google Adsre regisztrálni ingyenes és a kulcsszótervezőt is tudod használni, viszont ha éppen nem futtatsz hirdetést, akár 1000 forintért, akkor nem fogsz pontos adatokat látni, hanem csak egy -tól -ig intervallumot. Vannak olyan területek, ahol ez akár elég is lehet, de az első kulcsszókutatásnál szerintem jobb, ha pontos számokat látsz. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy 10-en vagy 99-en keresnek egy adott szóra egy hónapban.
A másik tényező az idő. A keresőoptimalizálás igazi babra meló, amivel órákat el lehet pöcsölni és általában nem hoz azonnali eredményt. Döntsd el, hogy neked megéri-e érteni és ha kell, akkor mélyedj bele a témába. AA közösségi médiás SEO beállításokat az én készülő SocialSEO kurzusomon is megtanulhatod.
Iratkozz fel a hírlevelemre, és szólok, amikor megnyílik a kurzus!
Az olvasónak vagy az algoritmusnak írj?
Egyértelműen az olvasónak. Ez egy régi kérdés igazából és már nagyon nincs is jelentősége. Az algoritmusok is azt nézik, értékelik és díjazzák jobb helyezésekkel, ha minél inkább az olvasónak szól egy tartalom. A Google rendszeresen indít “hadjáratot” a spam tartalmak ellen, szóval egy cél lebegjen a szemed előtt: a néződ, olvasód fel nem tett kérdésére adj megoldást.
A felsorolás, listákba szedés (pláne emojikkal) túl mesterkéltek, azt fogják hinni, hogy a ChatGPT írta
A keresőoptimalizálás fő szempontja, hogy az olvasó számára releváns, hasznos és könnyen befogadható tartalom készüljön. Ha foglalkozol a célközönségeddel, akkor tudod, hogy hosszú szövegeket egyre kevesebben olvasnak és azt is meg kell törni képekkel, kiemelt idézetekkel vagy felsorolással, listával. Az emojik is pont ezt a célt szolgálják a captionben; megtörik a betűk monotonságát, játékosságot csempésznek bele. (Emiatt a mennyiség és a téma komolysága na meg az író jóízlése szolgáljon mértékadóként).
Vannak olyan AI nyelvi modellek, amikkel elég jó szövegeket lehet íratni, kis rutinnal és a saját stílusodra alakítással (ha amúgy a tartalom korrekt) miért lenne baj, hogy a ChatGPT, a Jasper, Claude vagy bármelyik másik írta?
